Izgalmas dolog szüreteléssel és borkészítéssel kapcsolatos történeteket, anekdotákat olvasni. Még ha nincs is mindig hiteles történelmi hátterük ezeknek a rövid elbeszéléseknek, érdekes belelátni abba, hogyan gondolkoztak az emberek egy-egy módszer vagy szokás eredetéről. Éppen ezért örülünk annak, hogy rátaláltunk erre a kis “legendára” a kései szüretelés eredetéről.

Hála Istennek Németországban mindent feljegyeznek, ami a borral kapcsolatos. Ennek köszönhetően kis történetünk szereplőinek kilétét is tudjuk: a fuldai apátét és Engert nevű intézőjéét. A főszereplő, a szüreti futár neve azonban a történelem homályába vész.
A rheingaui Johannisbergben 1775 – ben elérkezett a szüret ideje. Engert intéző lovas futárt menesztett a falu urához, a fuldai apáthoz. A 18. Század elején Johannisberg környékén főleg rizling termett. A szőlő szüretelését nem kezdhették meg az apát engedélye nélkül. Útnak indították hát a futárt, és úgy számoltak, hogy tizennégy napon belül megfordul az engedéllyel. Telt-múlt az idő, a lovas azonban csak nem akart visszaérkezni. A johannesbergi kolostor szerzetesei növekvő kétségbeeséssel figyelték, hogy a szőlő egyre csak érik, Fuldából pedig hasztalan várták a hírnököt. Buzgón imádkoztak, de hiába: a szőlőszemek ráncosodni kezdtek. A helyzet napról napra romlott.
Vajon mi történhetett a futárral? A mai napig nem tudjuk. Azt a magyarázatot, hogy nem engedték a püspök elé, nyugodtan elfelejthetjük, hiszen a bor pénzt jelentett, a pénz pedig egy püspöknek is nyomós érv. Arra sincs bizonyíték, hogy rablók támadták volna meg. Talán nő lehetett a dologban? A rizling kiváló afrodiziákum, de hogy az egész szüret ideje alatt hasson?!
A küldönc végül is megérkezett, a barátok pedig nekiláttak, hogy leszüreteljék és kipréseljék a ráncos fürtöket. És láss csodát: a termést az Úr elvette és visszaadta. A szüretet követő februárban volt nagy csodálkozás! A bor sokáig forrt, majd amikor abbamaradt a heves bugyborékolás, a hordókban zavaros, de meglepően édes bort találtak.
” Különleges eredményre számítunk” – bizakodtak a barátok a krónika lapjainak tanúsága szerint. És amikor 1776-ban megízleték az 1775-ös évjáratot, olyan kitűnőnek találták, hogy a meglepetéstől a szavuk is elakadt. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ilyen csodálatos bort még életükben nem ittak.
Nem csodálkozhatunk hát, hogy a bor híre messzi földre eljutott. A német fejedelmek utasították alattvalóikat, hogy késői szüretelésű szőlőből készítsenek bort, hiszen csak a teljesen érett, kissé aszúsodott fürtök cseppjeiből nyerhető a nemes nedű.
Minden jó, ha a vége jó. Engert intéző emlékét a mai napig őrzik a krónikák lapjai, a fuldai apát a borból befolyt jövedelmekből bővítette az apátságot, a johannisbergi kolostor pedig dicső nevet szerzett: tökéletes a happy end. És hogy mi történt a küldönccel? A mai napig nem tudja senki.
[Markus Del Monego]

Forrás: borregio.hu